2010. július 31., szombat

2. fejezet - ,,Nem vagyok én részeg, csak hát..."

Sziasztok!
Itt a második fejezet! Tudom, elég rövidek, de ilyen pár napos frissítéshez szerintem megelel a hosszúságuk, nem? Javítsatok ki, ha rosszul mondom xD
Itt elég sok dolog kiderül Effyről, hogy milyen lány xD Ja, és elárulom: eredetileg nem terveztem Effynek hívni xD
És néhány dolog... :P Ez egy trilógia, vagyis három részből áll. Az összefoglaló cím az, hogy I love London, az első kötet címe pedig: A sip of story, a másik kettőét még nem tudom :D
És csináltam egy oldalt, ahol fent van az összes szám linkje. Lehet, hogy a zenék nem igazán jellemzőek a fejezetre - ahogy a mostani sem -, de egy sor pont megfelelő címnek, szóval... Értitek.
És végül, de nem utolsó sorban: köszönöm a kommenteket, nagyon aranyosak vagytok :) ♥
Jó olvasást és kommentelést ehhez a fejezethez is :D

2. fejezet - ,,Nem vagyok én részeg, csak hát..."

Otthon csináltam valami takarítás-félét, hogy mire Cass ideér, ne úgy nézzen ki a lakás, mint egy disznóól - mert bevallom, nem vagyok túl pedáns ember. (Ez körülbelül azt jelenti, hogy meg tudnék őrülni, ha mindig minden a helyén lenne.) Betettem a mikróba egy pattogatott kukoricát és megpróbáltam nem elégetni, ami kivételesen össze is jött. Majd feltúrtam a táskáimat, a szekrényt és minden létező helyet, hogy megtaláljam a filmet. Végül a leglehetetlenebbről, a neszesszerem aljáról került elő.
Egy ideig gondolkoztam, aztán eszembe jutott, hogy mikor már pakoltam össze, akkor jött be a húgom azzal, hogy ezt a filmet meg kell néznem! Már csak ez az egy cucc volt elől, és amikor nem látta, beleraktam ebbe. Ki is akadt volna, ha tudná... Ő teljesen az ellentétem. Rendszerető, szorgalmas, jó tornász és mindig azt teszi, amit kell, és amit elvárnak tőle. Megfogadtam, hogy jövőre, a tizenhatodik születésnapján elviszem egy koncertre, ahol aztán ISZUNK - így, nagybetűvel. Mert bármennyire mások vagyunk, egy dologban hasonlítunk: a zenei ízlésünk. Ezért gondoltam azt, hogy ott és akkor. Meg kell tanulnia inni a kiscsajnak... És nem azért, hogy berúgjon, hanem, hogy az ízeket élvezze. (És mellesleg nagyon sokat segít abban, hogy fel tudj oldódni idegen emberek között.)
Mikor mindennel végeztem, Cass, mint a szélvihar jött be.
- Időben - kacsintottam rá.
- Mert?
- Épp most végeztem.
- Király! Akkor?
- Esetleg egy sör előtte? - Szokás szerint, ugye... Általában, ha filmet néztünk, egy sört megittunk előtte, mert mindig elemeztük is az adott mozit és így jóval érdekesebb volt. Például mikor a Twilightot néztük, kielemeztük Edward nadrágját és azon a khm... domborulatokat.
- Vissza tudnám én ezt utasítani? - nevetettet.
- Nézzük csak... Nem!
- Irány az Angel, ugye? - Válaszul csak egy vigyort és egy bólintást kaptam.
Út közben fecsegtünk mindenféle hülyeségről, totál értelmetlenül - pedig ma még egy korty piát se ivott egyikünk sem. Mikor odaértünk, John, a pultos már messziről integetett nekünk.
- Sziasztok, csajok! Szokásosat?
- Aha. - Majd elindultunk volna az asztalunk felé, mikor megláttam, hogy ott már ülnek. - Hé, Joe, ki az a két fickó?
- Ó, bocs, Effy - Cass neki is így mutatott be... -, el akartam nekik magyarázni, hogy az foglalt, de akkor már igazából leültek.
- Mindegy, semmi nem jelezte, hogy az! - legyintettem mosolyogva, de közben azért füstölögtem magamban. - Azért köszi! Amúgy, kik ők?
- Robert Pattinson és Tom Sturridge - adta meg a választ Cassie.
- Ezt nem hiszem el! Ez a pasi üldöz, vagy mi a franc?!
- Nagyon úgy néz ki - röhögött a barátnőm. Ezzel természetesen magunkra vontuk a két srác figyelmét is. Tom már ránk mosolygott, mintha ismerne minket, pedig csak egyszer látott, akkor is az utcán, több száz emberrel együtt.
- Te, biztos, hogy még mindig meg akarjuk nézni azt a filmet?
- Nem tudom. Szerintem így még viccesebb is lesz. - Egy ideig mind a ketten csak vihogtunk, mikor valaki megszólalt mögöttünk. Naná, hogy az ,,üldözőnk..."
- Sziasztok, a haveromnak tetszel, ööö... - fordult Casshez.
- Cassie - sietett a segítségére a barátnőm.
- Szóval, Cassie, bejössz Robnak és azt kérdezi, hogy nem ülnétek oda hozzánk?
- Igazából nekünk most dol... - kezdte Cass, de félbeszakítottam.
- Nagyon szívesen! - kacsintottam a barátnőmre egy ilyen ,,jó poén lesz!"-arckifejezéssel. Tom elmosolyodott - rám nézve! -, majd elindult, mi pedig követtük.
- Szia! - köszöntünk oda Robnak. Tom pedig elkezdte a bemutatást.
- Cass, Rob, Tom, te pedig...
- Effy - mondta Cass.
- Lili - vágtam rá ezzel teljesen egy időben.
- Akkor most? - nézett ránk tanácstalanul a két srác.
- Effy - hagytam rá Cassre. - Aki amúgy Lili.
- Hogyhogy? - kérdezte Rob.
- Lilinek hívnak, de van egy sorozat, amiből egy Effy nevű csajra hasonlítok, ezért Cass elnevezett Effynek.
- Skins - mondta halkan Rob.
- Mi van? - tört ki röhögésben Tom.
- Nézed? - fordultam kérdőn Robhoz.
- Hát, öhm... Egy időben túl sok szabadidőm volt, na!
- Én nem ismerlek - húzódott el Tom a haverjától, ezzel egyre közelebb kerülve hozzám.
- Mi is nézzük - vigyorogtam rá.
- Az más. Ti tizenhat éves lányok vagytok, ő meg huszonnégy éves srác.
- Kösz a bókot, de valójában ő tizenkilenc - mutatott rám Cass -, én meg tizennyolc.
- Bocs a tévedésért.
- Semmi gáz, jól esett! - nevettünk össze Cass-szel.
- Én ma már láttalak titeket - kezdett gondolkozni Tom.
- Mi is téged.
- Eszembe jutott! Ti beszélgettetek éppen rólam, igaz? - mosolygott ránk azzal az őrjítő, féloldalas mosollyal.
- Aha!
- Volt egy tök jó mondatotok... ,,Ugye nem az a csilivilli vámpírfaszi játszik benne?" Ezzel asszem rád céloztak, haver! - vágta oldalba Tom Robot.
- Köszi, csajok, máris imádlak titeket!
- Mi már csak ilyenek vagyunk!
Némi elfogyasztott ital után már sokkal oldottabban beszélgettünk és megtudtuk, hogy igazából nem Robnak tetszett Cass, hanem Tomnak én. Bár az este végére már Rob és Cass között is úgy tűnt, mint lenne valami...
- Tudjátok, mit kell megkóstolnotok egyszer?
- Na?
- A jó, magyar házipálinkát!
- Észben tartom! - mondta Rob, aki nem úgy nézett ki, mintha bármit is meg tudna jegyezni. Mondjuk, ez lehet, hogy kivétel...
- Nagyon üt! - jegyezte meg Cass. Hát igen, ő már tapasztalta... Egyszer volt nálunk, és ki kellett próbálnia. Alig tudtam leállítani, hogy ne kóstolja meg az ágyas pálinkából a gyümölcsöket. Nagyon durva volt, evőpálcikával szedegettük ki belőle, de már a szagától is be lehetett rúgni. Mondjuk, lehet, hogy Cassnek abban az állapotban már totál mindegy lett volna. Miután ő kidőlt, az otthoni barátaimmal megállapítottuk, hogy az angolok - általánosítsunk csak! - nem tudnak inni.
- Nincs nálad egy igen kicsi? - nézett rám könyörgően Tom.
- Sajnos nincs... De ha egyszer eljöttök hozzánk, Magyarországra, akkor ott kaptok.
- Szavadon fogunk! - Úgyis elfelejtik...
Az egész társaságból még én tűntem a legjózanabbnak. Még jó, hogy Cass ma nálam lesz, mert ha a szülei ilyen állapotban látnák, eléggé kiakadnának. Igaz, hogy már elmúlt tizennyolc, de ő egyedüli gyerek és szinte mindentől óvni próbálták. Ezért is nem tetszett nekik, hogy én ilyen vagyok, hogy mindent kipróbálok. Próbáltak visszafogni engem is, próbálták Casst eltiltani tőlem, de rájöttek, hogy felesleges. Meg arra is, hogy Cass már túl idős ahhoz, hogy bármit is megtiltsanak neki.
Arra viszont már nem is emlékszem, hogy hogyan lettünk ilyen jó barátok ezzel a furcsa lánnyal. De azt tudom, hogy ő volt az első, akivel itt jóban lettem, és szeptember első hétvégéjén már ott aludt nálam. Igaz, akkor még elég nagy káosz volt a lakásban, mert a cuccaim mindenhol voltak, csak a helyükön nem.
- Hé, Eff! - szólított meg Tom.
- Hm? - fordultam hozzá nagyon értelmesen.
- Mit szólnál egy randihoz?
- Mikor?
- Holnap?
- Oké.
- Mi a számod? Majd felhívlak! - gyorsan leírtam neki egy darab papírra, és a lelkére kötöttem, hogy tegye el. Ezt persze elfelejtette. Lényegtelen...
Viszont mellettünk Cass és Rob némileg okosabbnak tűnt, ők telefonba írták a számot. Viszont az látszott, hogy nagyon összemelegedtek... Sőt! Cass már az asztal alatt Rob kezét fogta, és szinte az ölében ült. Az órára néztem, és hajnali kettőt mutatott. Elgondolkoztam, hogy ez úgy mégis, hogy lehet? Hiszen fél hatkor indultunk el! Jól elbeszélgettük az időt, ez tény és való.
- Hé, hősszerelmes! Ideje mennünk! - mondtam Cassnek.
- Most miért? Olyan jól elvagyunk!
- Jól mondja a kiscsaj! Maradjatok még! Hisz' még gyerek az idő! - noszogatott Tom.
- Cass, éjjel kettő van, és holnap délben a szüleidnél kell lennünk! - emlékeztettem.
- A picsába... - És szinte rögtön kijózanodott.
- Még hívlak! - mondta Tom nekem, Rob pedig Cassnek.
- Oké - kacsintottam. - Jó este volt, köszi srácok!
Cass-szel hazafelé kielemeztünk minden egyes részletet. Már amennyire ez ilyen állapotban sikerült, ugye...

3 megjegyzés:

  1. szia
    nagyon szuper lett:)mondjuk melyik nem az?
    várom a kövit XD
    puszi: Edina

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Most találtam a blogodat, elolvastam a történeted és tetszett! Kár, hogy nem folytatod.
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok :)
    Bocsi, hogy most írok vissza, a gépem nem volt jó :S És természetesen NEM fejeztem be a történetet!
    Edina, szerintem kicsit elfogult vagy :D De ha fenn leszel MSN-en, mielőtt felraknám a következőt, elolvashatod :) Amúgy, köszi :)
    Zsuzsi, köszönöm :) És sajnálom, hogy nem írtam egy ideje, de mint mondtam, a gépem elromlott :S Remélem, ha fenn lesz a következő fejezet, visszatalálsz, tetszeni fig és elolvasod :)

    Puszi mind a kettőtöknek és kösziiiii :)

    VálaszTörlés